ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN

 

Asszonyok a teljes karantén szélén című sorozatunkban (Almodóvar után szabadon) nőkkel beszélgetünk arról, hogy ők hogyan élik meg a kialakult helyzetet, milyenek a megváltozott mindennapok és milyen pozitívumokat látnak a nehézségek ellenére is. Az interjúk szerdánkét jelennek meg itt Facebook oldalunkon. A beszélgetések végén pedig mindig ott egy üzenet, egy kis megerősítés.

 

VII. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN
🔹 Rónai Györgyi beszélgetése Zsuzsával

Image may contain: 2 people, childZsuzsa egy négy és egy tizenhárom éves kislány édesanyjaként teljes állásban dolgozik, miközben férje külföldi munkavállalóként csak három havonta tud a családdal lenni.

🔹 A családotokat mennyiben érintette a kialakult helyzet?
Amikor megszűnt az iskola és az óvoda, rögtön azzal a kérdéssel szembesültünk, hogy mi lesz a gyerekekkel. A nagyobb lányom még nem olyan idős, hogy ő vigyázzon a kicsire, nekem pedig be kell járnom a munkahelyemre. A férjem Hollandiában dolgozik, ahol már hamarabb indult a járvány. Amikor hazajött két hétig önkéntes karanténban voltunk itthon. Bár akkor még ez nem volt kötelező, de mi bevállaltuk, ami bizonyos szempontból előnyös is volt, mert az iskolai dolgokat mindenféle formátumban kellett visszaküldeni a tanároknak, amit először még ki kellett ismernünk. Facebook oldalt is muszáj volt létrehozni (amit én korábban nem akartam a gyermekemnek), mert azon keresztül adják fel a házit. Az óvodából is kapunk feladatokat, illetve heti tervet, hogy milyen mondókát kell megtanulni, kézműves dolgokat kell elkészíteni.
A férjemnek egy hónap után vissza kellett mennie, így jelenleg anyósom vállalta a gyerekek napközbeni felügyeletét, aki ugyan már nyugdíjas, de még nincs 65 éves és nagyon fitt
Ami nehézséget jelentett még, hogy egy nagy multicégnél egy olyan 14 fős csoportot vezetek, ahol kismamák, egyedülálló anyák dolgoznak. Az intézmények bezárásával sokan jelezték, hogy nem tudják elhelyezni a gyermeküket. Otthonról telefonon tartottam mindenkivel a kapcsolatot, mert a kialakult helyzet miatt nagy volt a feszültség, így én is sokat idegeskedtem.

🔹 Volt bennetek félsz, amikor a férjednek ismét külföldre kellett utaznia?
Persze, főleg, hogy mikor fog tudni megint visszajönni. Hollandiában szerintem lényegesen rosszabb lehet a helyzet, illetve több a beteg, mint nálunk. A korlátozások még életben vannak, és Ő pont a fővárosban dolgozik, ahova mindenfelől érkeznek emberek.
Az anyósóm sokat segít, de ha úgy alakul, hogy neki is otthon kell maradni, akkor nem tudom hogyan oldom meg a gyerekek felügyeletét.

🔹 Mit szóltak a gyerekek a változásokhoz?
Az első időszak jó volt, mert kiélveztük, hogy az apjuk itthon volt velünk. Aztán később jöttek a kérdések a vírusról, a korlátozásokról, illetve amit nehezen viselnek, az a mozgás hiánya. Az, hogy mindenki felszedett pár kilót, már csak egy dolog. Megkapjuk, hogy mit kell tornázni, de nincs annyi lehetőség sportolni, mint máskor. Ez meg is látszik rajtuk. Most, hogy jobb idő van hétvégenként már lementünk a ház elé rollerezni, de azért elkerültük az embereket.
Hétközben próbáljuk a ház többi lakójával beosztani, hogy ne egyszerre legyünk kint a gangon.
A gyerekeknek nagyon hiányoznak a társaik, csak a nagyobb tudja online tartani velük a kapcsolatot.

🔹 A rengeteg felkínált online tartalomból volt olyan, amit tudtatok hasznosítani?
Eddig a gyerekek nem használtak telefont vagy tabletet, de most rákényszerülnek erre. Annyi előnye van, hogy megtanulják kezelni ezeket az eszközöket. Beszélgettünk arról, hogy milyen tartalmat nézhetnek, hol keressenek fontos információkat. A sokféle információból nehéz kiszűrni a tényleg jókat, mert most mindenki tölt fel videót, csak azért, hogy nézettsége legyen.

🔹 Magadra jut bármennyi időd?
Nem nagyon. Előfordul, hogy már nyolckor lefekszem. Az a gond, hogy nem fáradnak le a gyerekek és néha annyira fel vannak pörögve, hogy sok türelem szükséges hozzájuk, lassan már nyugtató is (mondja nevetve). Arra szoktam gondolni, hogy vannak nálam rosszabb helyzetben lévők, például ahol két iskolás van, vagy ahol most tanul írni-olvasni a gyerek. Azt sem tudom mikor voltam utoljára fodrásznál, vagy körmösnél. Ezek most csak vágyálmok. Korábban elmentem a boltba nézelődni, hogy kikapcsolódjak, megnyugodjak, de most ebben is korlátozva vagyok. Jó lenne néha kicsit kikapcsolódni, felnőtt társaságban lenni, szórakozni. Erre persze máskor is ritkán adódik lehetőségem, mert a barátok szétszéledtek és most inkább kisgyerekes anyákkal tartom a kapcsolatot, akikkel még egy kávézás is nehezen egyeztethető össze. Általában a húgommal és a nővéremmel tartjuk egymásban a lelket.
A férjem amikor itthon van mos, főz, takarít, levesz a vállamról minden terhet, de amikor visszamegy nekem kell mindent megoldani, pl. felcipelni a szatyrokat az emeletre, de meg kell csinálni. Nem szoktam panaszkodni és nehezen kérek segítséget, mert nem szeretek másokra rászorulni.

🔹 Végül arra kérlek, üzenj valamit a nőtársaidnak!
Kitartást mindenkinek, túl leszünk ezen is! Mi anyukák viseljük a terhet leginkább a családokban, ezért nekünk kell most erősnek lenni. Majd utána lehetünk gyengék egy kicsit.

VI. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN
🔸 Rónai Györgyi beszélgetése Anikóval

Image may contain: 1 person, standingAnikó és családja tényleg annyira komolyan vette a karantént, hogy hat hétig nem mentek a kapun kívülre. Férjével azon túl, hogy otthonról tanítják diákjaikat (mindketten pedagógusok) két iskolás korú gyermeküket (tíz- és nyolcévesek) is segítik a feladataik megoldásában.

🔸 Mit lehet tudni a családjukról?
A férjemmel már 30 éve élünk együtt. Van egy 24 éves fiunk, akire sokat vártunk, amíg megérkezett, majd berendezkedtünk arra, hogy hárman fogunk élni. Sikerült építeni egy családi házat, ahol megtaláltuk önmagunkat és azóta született még két gyermekünk. A nagyfiunk most fejezte be a mesterképzést a Műszaki Egyetemen, jelenleg pedig egy fél évig Portugáliában tanul.

🔸 Akkor most ez egy izgalmas helyzet a családnak!
Szerencsére pont a korlátozó intézkedéseket megelőző héten voltak itthon a diplomaosztóján, ahol az egész család még együtt tudott ünnepelni, tulajdonképpen egy utolsó közös vacsorán. Azóta ő kint van a barátnőjével. Valamilyen szinten be vannak zárva, de az egyetem ugyanúgy folytatódik nekik online formában. Tizenegyen vannak mindenféle nemzetiségű, de egykorú fiatalok, akikkel nemzetiségi esteket tartanak, hogy jobban elüssék az időt. Mi pedig Messengeren tartjuk a kapcsolatot.

🔸 Meséljen nekünk arról, milyen az élet ebben a helyzetben két pedagógusnak, két iskolás korú gyerekkel egy háztartásban?
Meg kellett találni jól az egyensúlyt. Olyan, hogy négyen együtt vagyunk máskor is előfordul, például az iskolai szünetekben, de akkor szabadabban telnek a napok. Rá kellett jönni, hogy ez most nem az a helyzet, hanem feladat van, kötelesség van. Ki kellett alakítani egy napirendet. Nekünk kör alakú asztalunk van, mert a mi családunkban mindenki egyenrangú. Ehhez szoktunk leülni reggelente és megbeszéljük kinek mi lesz a dolga aznap. Ez elég jól működik. A középső kisfiunk, most negyedik osztályos, ezért neki jól is jött ez az időszak, mert sokat önállósodott, már egyedül is meg tudja oldani a feladatait, a számítógép kezeléséről is sokat tanult.

🔸 Pedagógus szülő gyermekeként kiemelten érdekelne, hogy lehet megoldani, hogy ne csússzanak el a tanár-szülő szerepek?
Azt gondolom, hog

y jobban tudunk segíteni. A kisfiamnak nagyon jó feladatokat küldenek a tanárok, az önálló tanulást nagyon jól segítik, illetve jó alapokat adtak, így most nincs gondja. A kislányomnál még érdekesebb a helyzet, mert az iskolaotthonban a tanítónénije is vagyok. Ezt azért mertem bevállalni, mert a tantárgyak egy részénél más tanítja, más adja az instrukciókat. Jó döntésnek bizonyult, mert így közösek az élményeink. Az elején kérdezte meg, hogy anya te most tanító néni vagy, vagy anyuka, de már nem okoz problémát ez az iskolában. Egyébként ebben a helyzetben rajta le tudom mérni, hogy mennyit bírnak a gyerekek. Az elején szerintem minden pedagógus belelendült, rengeteg feladatot adott és láttam rajta, hogy ez nem megy, nem most kell megváltanunk a világot. Átértékelve a dolgokat, egyre több játékos feladatot küldünk a gyerekeknek, egyszerűbbre vettük a tanítást.

🔸 Arra emlékeznek még, hogy mióta tart ez az állapot?
Persze, ez már a hetedik hét. Nekünk ugyanúgy dokumentálnunk kell, vezetnünk kell a naplót.

🔸 Milyen volt az elején átállni erre a teljesen új rendszerre, ahol nem lehet érintkezni a gyerekekkel? Azt gondolnám, hogy alsóban még inkább kvázi anyaszerepben van a pedagógus.
Igen, ez a része hiányzott, amikor a gyerek odajön egy ölelésre. Szükségük van a személyes kontaktusra, ezért én próbáltam például csoportos online órát tartani, ahol látjuk, halljuk egymást, illetve Messengeren tartják egymással a kapcsolatot és időnként én is bekapcsolódok a beszélgetésbe.
Legutóbb álcaként kikérdeztem tőlük a szorzótáblát, de igazából beszélgettünk a szülőkkel és a gyerekekkel, hogy milyen élményeik vannak a mindennapokban, mi okoz nehézséget számukra. Szépen megnyíltak, a feleltetésből 20-30 perces beszélgetések lettek, ami 26 tanuló esetében nem kis idő, de mindannyian töltődtünk. Volt olyan gyerek, aki az egész lakást bemutatta, így egy kicsit visszahoztuk a régi családlátogatásokat is. Az iskolai tanítópárommal meg szoktuk ünnepelni egymás születésnapját, ami nekem pont erre az időszakra esett. Úgy oldották meg az ajándékozást, hogy minden gyerek küldött egy személyes üzenetet, amiket a kolléganő szépen összefűzött egy csokorba, én pedig cserébe egy mesét mondtam fel és elküldtem mindenkinek.

🔸 Hozott valami jót ez az időszak az életükbe?
Én nyitott vagyok az új dolgokra és nagyon sok olyan felületet találtam, tanultam meg, ami segíti a munkámat.
A lelkészünknek volt egy nagyon jó mondata: „Maradjunk otthon, de előbb menjünk haza!”
Ezt először nem is értettem, aztán rájöttem, hogy mennyire igaza van, mert a nagy rohanásban az ember észre sem veszi, hogy elszaladunk egymás mellett a családtagokkal, és most több időt tudunk együtt tölteni, ami egyfajta ajándék.

🔸 Vannak azért mélypontok is?
Be kell vallanom, hogy nekünk még nem volt ilyen. Úgy értem, hogy mások mondják mennyire hiányzik a személyes kontaktus az emberekkel, de mi nem jutottunk még el idáig. Persze ki

csit fárasztó néha a sok monitor bámulás, és jobb lenne visszatérni a személyes kapcsolatokhoz, de a családunk talán még jobban közelít egymáshoz. Minden nap beszélünk telefonon a nagyszülőkkel, kitöltjük a napokat: játszunk, olvasunk, kézműveskedünk, kertészkedünk, rendszerezzük a dolgainkat. A házimunkából most mindenki kiveszi a részét, ami

máskor inkább rám hárul.

🔸 Végül arra kérném, hogy üzenjen a nőtársainak!
A család és a szeretet a legfontosabb, mindenhez kitartást és erőt ad.

 

V. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN
🔸 Rónai Györgyi beszélgetése Emesével
Image may contain: 1 person, glasses and close-up
Róbert nemrég egy kedves levélben keresett meg minket. Rovatunk rendszeres olvasójaként figyelmünkbe ajánlotta feleségét, aki három gyermek (7, 4 és 1,5 éves) mellett két vállalkozást és egy háztartást is irányít.
🔸 Meglepett, hogy a férjed delegált hozzánk? Mit gondolsz miért tette?
Igen, nagyon meglepett. Nem gondoltam, hogy ennyire büszke rám. Egyébként is támogat persze és segít mindenben, de ez nagyon jól esett. Elmondta, hogy hirtelen felindulásból írt nektek, mert mindig olvas másokról és úgy gondolta, hogy én is belepasszolnék abba a vonalba, amivel a rovat foglalkozik.
🔸 Mesélj nekünk magadról, illetve a családotokról!
14 éve vagyunk együtt a férjemmel. Debrecenben ismerkedtünk össze az egyetemen és én már egy hónap után tudtam, hogy ez hosszútávú lesz. Azóta van három gyermekünk, túl vagyunk egy építkezésen és az utóbbi 1-2 évben éreztük azt, hogy most már jó lenne belevágni valami saját dologba. Úgy gondoltam, hogy nem fogok tudni a gyerekek mellől a hagyományos foglalkoztatásba visszamenni, – nyolc órában, plusz utazással – mert akkor valami borul és az nyilván a család lesz, ezért inkább úgy döntöttem, hogy vállalkozásba kezdek.
🔸 Korábban mivel foglalkoztál?
Az egyetemen agrármérnökin végeztem, de ebben a szférában csak az első munkahelyemen dolgoztam asszisztensként, aztán call centeres voltam egy IT cégnél, itt később rendszeradminisztrátorrá váltam. Most a legkisebb gyermekemmel vagyok gyeden, aki másfél éves.
🔸 Ha jól értem, akkor most egyszerre két vállalkozást is vezetsz?
Közösen csináljuk a férjemmel mindkettőt. Először ökogyertyákkal kezdtem el foglalkozni. Úgy indult az egész, hogy 2018 decemberében az ünnepi időszakban gyertyáztunk otthon, de valahogy egyiknek sem tetszett a tapintása, nem égtek rendesen, és a szaguk sem volt jó, ezért elkezdtem nézegetni, hogy milyen természetes anyagokból lehetne készíteni. 2019 telén bekerültünk néhány zöld boltba, most pedig már egyre több üzlet keres meg minket. Jelenleg csöndesség van, így elkezdtem két új gyertyát kikísérletezni.
A másik vállalkozást azért találtam ki, mert a gyertya időszakos termék. Tavaly szeptemberben kezdtünk el len termékeket forgalmazni. Ennek a boltnak az a sajátossága, hogy csak olyan anyagokat árulunk, amik lenből készülnek, pl. törölközők, konyharuhák, sálak, táskák, fonalak. Ezeket nem én készítem, de bakancslistás, hogy egyszer varrni is megtanulok, mivel nem találok az üzletekben elérhető áron olyan ruhákat, amik tetszenek.
🔸 Három gyerek mellett hogy tudsz vállalkozást beindítani, új módszereket kikísérletezni?
Egy kis következetességgel. A gyerekekkel mindent meg szoktam beszélni. Elmagyarázom, hogy anyának is kell dolgozni, igaz, hogy itthon vagyok és mellette még teszek-veszek. Addig ők rajzolnak, játszanak, és persze van, amikor éppen ölik egymást. Össze lehet azért egyeztetni. Próbálom csoportosítani a dolgokat: a háztartási feladatokat délelőtt végzem el, addig a gyerekek a kertben játszanak, délben elcsendesedik a ház, akkor elkezdek dolgozni. Gyertyát öntök, kísérletezek, vagy a honlapra töltöm fel a dolgokat, blogbejegyzést írok, csomagolást tervezek. Én találok ki mindent alfától omegáig.
🔸 A vállalkozások beindításnál volt segítséged?
A férjem sokat segít, főleg a logisztikában (10 éve van jogosítványom, de nem tudtam vezetni), és persze a gyerekek mellet is. Például kertészkedik velük, mindenkinek van egy saját ágyása, amivel jól elfoglalja magát.
🔸 Amikor nincs ez a járványos időszak és a gyerekek intézményben vannak, akkor máshogy alakul a napirendetek?
A másfél éves akkor is velem van és a gyerekeim felső légúti megbetegedésekre nagyon érzékenyek, ezért októbertől januárig szinte konstans itthon voltak. Az ágyban feküdtek olvastak, tanultak, rajzoltak.
🔸 Ahogy beszélsz róluk angyali gyerekeknek tűnnek…
Azért ez így túlzás, ők is tudnak az ember idegeire menni, de nem veszem zokon, mert ilyenek a gyerekek. Tudomásul kell venni, hogy feszegetik a határokat, de remélem, amikor felnőnek ugyanilyen karakánok maradnak.
🔸 A férjed még most is eljár dolgozni?
Igen, annyi a változás, hogy egy pihenőnapja van a héten. Amikor hazajön az ajtóban átöltözik, kimossuk a ruhákat, varrtam magunknak mosható szájmaszkokat is. A gyerekek pedig nem mennek be sehova.
🔸 Akkor ők már kb. egy hónapja nem mozdultak ki otthonról? Hogy érzik magukat?
Szerencsére itt lakunk a falu végén, ahol zárt kertek vannak és egyrészt ki tudunk sétálni a tóhoz, az erdőbe, másrészt nagy kertünk van, ahol tudnak mozogni, ha pedig ezt nem találják elégnek, akkor az interneten keresek tornát és azt szokták megcsinálni.
🔸 Beszélgettetek a kialakult helyzetről?
Rendszeresen beszélünk róla, illetve nézzük a híreket. Megértik, hogy most nem lehet eljárni otthonról. A társaság hiányzik nekik, de ilyenkor felhívjuk azokat, akik fontosok számukra.
Érdeklődnek a természettudományok iránt. Elmagyaráztam nekik, hogy mi az a vírus: pici láthatatlan ellenség, ami bekerül a szervezetbe. Régen volt egy mese, az Egyszer volt… az élet, a kisfiam egyik kedvence. Megnéztük együtt a vírusos és védőoltásos részt.
🔸 Azt hallom ki a beszélgetésünkből, hogy te egy optimista ember vagy, fejleszted magad, belevágsz új dolgokba. Ezt a mentalitást otthonról hozod?
Nem hiszem. Én régebben eléggé szorongó voltam, aztán a gyerekek születésével egyszer csak átfordult bennem valami. Akkor kezdtem el kitárni a szárnyaimat. A hozott sérüléseimet mostanra sikerült ledolgozni.
🔸 Jól gondolom, hogy a férjed is segít Neked ebben?
Igen, bár először tartott ezektől a kreatív dolgoktól és ő is hozta magával a saját „démonait”, de közös erővel elkezdtük legyőzni őket. Már ő is egyre több dolgot megcsinál do it yourselfben és rájött, hogy ez milyen jó dolog, ő is elkezdte kipróbálni magát. Remélem a gyerekek is ezt fogják látni, eltanulni tőlünk és nem félnek majd az életben.
🔸 Végül pedig üzenj valamit kérlek a nőtársaidnak!
Ne féljenek alkotni és próbálgatni a szárnyaikat. Igazából nincs mitől félni!

 

 

IV. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN

🔹 Rónai Györgyi beszélgetése Beával

Image may contain: 3 people, people standing, tree, sky and outdoorBea anya, feleség, dolgozó nő és vállalkozó. Egy hat és egy nyolcéves kislány édesanyjaként áll helyt a munka világában. Gyógyszerészként dolgozik egy patikában, ami mellett egy gyógynövényboltot is üzemeltet. Férje mezőgazdasági vállalkozó, így a munka számára sem állt le.

🔹 Hogy oldjátok meg a két iskolás gyermek felügyeletét munka mellett?
Általában 11-12-ig a férjemmel vannak, aztán édesanyám veszi át a felügyeletet egészen 16 óráig, valamint anyósom is szokott rájuk vigyázni. Édesapám külföldről jött haza, ezért két hétig önkéntes karanténban volt, de most már ő is be tud segíteni.

🔹 Féltitek a nagyszülőket a járványtól?
A szüleim 65 év alattiak és anya egyébként is dolgozik, mivel ő szintén gyógyszerész. Inkább azt tartom nagyobb veszélynek, hogy hazavihetünk valamit, bár a gyógyszertárban védőruházatban vagyunk és folyamatosan fertőtlenítjük a környezetet. Hazaérve az utcai ruhát rögtön a bejáratnál átvesszük. A nagymamámat viszont már egy hónapja nem láttuk, vele csak telefonon tudunk beszélni.

🔹 A gyerekek hogy viselik ezt a helyzetet?
Ők még élvezik, hogy nincs iskola. A tanulást már nem annyira. A feladatokat reggel letöltjük és azt nap közben megcsinálják, de a „tanulósabb” tantárgyak, amiket el kell magyaráznom (matek, angol, környezet) délutánra maradnak, ami négy óra után elég nehezen megy. Meg is szoktunk vele csúszni és csak hétvégén tudjuk behozni a heti lemaradást, mert jobban szeretem, ha én tanulok velük.

🔹 Akkor te most teljes szupernő szerepben vagy!
Igen, az is rossz, hogy mivel én dolgozom belőlem nem azt az anyukát kapják, amit szeretnék adni, hanem átmegyek tanárnőbe, vagy „diktátorba” ha nem hajlandóak csinálni. Már rájöttem, hogy ez sem jó, ezért próbálom lazábbra venni és nem rágörcsölni. Azt is megkaptam, hogy „Anya te nem jól tan

ítod a matekot, mert Kati nénivel sokkal jobb tanulni”. Nyilván nem vagyok pedagógus, ezért nincsenek meg a tanításhoz szükséges módszereim. Oktatóvideót szoktunk nézni segítségképpen. Sokfelé meg kell osztanom az energiáimat, hogy minden rendben menjen. Emellett viszem a háztartást is, pl. hazajövök, gyorsan berakok egy adag mosást. A vasalásról már letettem, úgysem megyünk sehova. Nagy rendet sem lehet fenntartani, hisz a gyerekek folyamatosan itthon vannak.

🔹 A munkahelyeden hogy éled meg a járvány okozta változásokat?
Az első héten, amikor elterjedt, hogy kijárási tilalom lesz, akkor mint egy felbolydult hangyatömeg mindenki ki akarta váltani a gyógyszereket, megnövekedett bizonyos termékek iránt a kereslet (szájmaszk, fertőtlenítő, C-vitamin), a nagykerek nem tudtak hirtelen alkalmazkodni ehhez a változáshoz. Akkor 12 órát bent voltam, reggel nyolctól este nyolcig, mivel zárás után is sok háttérmunkát meg kellett csinálni. A gyerekek az apjukkal voltak. A munkatársakkal az elejétől megtettük a szükséges óvintézkedéseket: védőruházat, plexi lemez, fertőtlenítés. Az új rendelet (életkor szerinti vásárlási időszakok), illetve a megnövekedett várakozási idő miatt pedig már itt is azt érzem, hogy mindenféle szerepben meg kell felelnem: gyógyszerész, rendfenntartó, takarító…

🔹 Pozitív visszajelzéseket is kaptok azért a vásárlóktól, betegektől?
Igen, persze. Sokan elmondják, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk és segítünk elintézni a dolgokat, alapvetően együttműködőek. A héten két ajándékot is kaptunk: csokoládét és egy egész tortát. Mi egyébként nem éljük meg ezt a helyzetet rosszul, a munkatársakkal rengeteget nevetünk a háttérben, sokszor már kínunkban is.

🔹 Van benned szorongás amiért ennyi emberrel találkozol?
Én a vírustól nem félek, hisz akkor be sem mennék dolgozni. Nyilván a családomnak nem szeretném hazahozni, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ennek minimálisra csökkentsem a kockázatát.

🔹 A gyerekek mit mondanak?
Kérdezik, hogy mikor lesz vége. Szeretnének az iskolai barátokkal találkozni. Úgy látom, hogy a gyerekek sem félnek. Otthon igyekszünk kevesebbet beszélni a témáról és nem pánikolunk. Azt gondolom, hogy valamilyen szinten ezek a vírusok itt lesznek velünk, ezzel meg kell tanulnia az emberiségnek együtt élni. Biztos jobb lesz a helyzet, ha már többet tudunk a természetéről, esetleg lesz ellene oltás.

🔹 Miközben szuper anyát játszol és tanítasz, dolgozol, háztartást vezetsz, előfordul, hogy magadra is jut időd?
Nagyon kevés a magamra fordított idő. Ez általában este 11 óra után jön el, ami annyiban merül ki, hogy fürdés, hajmosás.
Az egész napos szervezésben, problémamegoldásban az agyam fárad el igazán, nem a testem. Lehet, hogy jobb is, hogy nincs időm gondolkodni, hanem telnek a napok.

🔹 A vállalkozásodat hogy tudod menedzselni a meglévő feladatok mellett? Itt érezteti hatását a kialakult helyzet?A boltban alkalmazott van, illetve beugrós segítők, ezért nem szükséges jelen lennem, viszont a rendeléseket kézben kell tartanom, le kell adnom. Ezzel hétvégén foglalkozom. Itt is levettük a nyitvatartást háromig, annak ellenére, hogy az üzlet jellegéből adódóan erre nem köteleztek minket, viszont tehermentesítjük a munkatársat. A forgalom megnövekedett, de jellemzően a beszállítók nem tudják a megváltozott igényeket kielégíteni.

🔹 A családdal van lehetőség együtt lenni?
Hétközben esténként szoktunk leülni társasjátékozni, kártyázni. Próbálom nem sokáig erőltetni a tanulást, mert szeretném, ha nem csak tanárt, hanem anyát is kapnának belőlem a gyerekek. Hétvégén a hobbikertünkbe megyünk ki, ahol a gyerekek zavartalanul tudnak szaladgálni. Az apjuk épített nekik egy Exatlon pályát, ahol fárasztjuk őket.

🔹 Mit üzennél a nőtársaidnak?
Bár erre néha magamat is emlékeztetni kell, de úgy

vélem, hogy nem kell mindent maximálisan csinálni. Próbáljunk meg belelazulni a szerepeinkbe. A gyereknevelés önmagában is egy komplex feladat. Ne legyünk túl szigorúak, nem dől össze a világ, ha nem vagyunk tökéletesek.

 

 

III. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN

🔸 Rónai Györgyi beszélgetése Nórival

Image may contain: 2 people, people standingNóri egy 20 hónapos kislány édesanyja. A férje pedagógus, így jelenleg ő is otthon tartózkodik.

🔸 Hogy alakulnak a mindennapjaitok ebben a rendkívüli helyzetben? Éreztek változást a korábbiakhoz képest?
Én még minden nap sétálok a kislányommal a ház körül, természetesen az óvintézkedéseket betartva, de a legnagyobb félelmem, hogy a későbbiekben esetleg a negyedik emeleti lakásunkból nem mozdulhatunk ki csak a függőfolyosóra. Nehéz számunkra, hogy a szüleimmel nem lehet találkozni, nem láthatják az unokájukat. Korábban az is nagy segítség volt, hogy a családtagok vigyáztak időnként Borira és így volt lehetőségünk egy kis kikapcsolódásra. Most arra tréningezzük magunkat, hogy ez el fog maradni. Amit pozitívumként élek meg, hogy itthon van a férjem, nyilván neki sokkal nehezebb, mivel lelkiismeretesen végzi a digitális oktatással kapcsolatos feladatait, de nekünk megnyugtatóbb, hogy jelen van ezekben a vészjósló időkben.

🔸 Előfordul, hogy elfogy a türelmed? Hogy kezeled ezeket a helyzeteket?
Nem, mivel nekem a karanténnal nem állt be olyan nagy változás az életemben, hisz eddig is itthon voltam a gyermekemmel és én foglalkoztam vele, főztem rá. Sőt inkább könnyebbséget jelent, hogy az apukája is velünk van és így például a sportra is több időt tudok fordítani. A férjemmel már ismerjük annyira egymást, hogy tudjuk mikor kell tehermentesíteni a másikat, mikor van mélypontja. Van egy ki nem mondott megállapodás kettőnk között, miszerint felváltva engedjük a másikat egy kicsit tovább aludni. Az is sokat segít, hogy ebben a krízishelyzetben olyan emberekkel vagyok újra aktív párbeszédben online, akikkel évek óta nem tartottuk szorosan a kapcsolatot.

🔸Változott a napirendetek?
A napirendünk nem változ

ott, minden nap ugyanakkor kelünk és gyakorlatilag az evés és alvás határozza meg. A köztes foglalkozásokban van változás, mivel közösségbe nem tudunk menni, ezért előre betáraztam több kézműves eszközt, illetve sokat táncolunk, éneklünk együtt. Minden héten bevezetünk neki valami újdonságot, pl. egy szobacsúszdát, egy kiskonyhát, tudatosabb mesenézést. Ezek minimum egy hétig kitartanak.

🔸 A kislányod mit érzékel a jelenlegi helyzetből?
Amikor még az elején beugrottunk a nagyszülőkhöz, látványos volt, ahogy elámult, hogy ő szalad mamáék felé, akik nem ölelik meg, mint máskor, nem értette miért nem megyünk be a házukba. Most azt látom, hogy ugyan még nincs kétéves, de ha találkozunk ismerőssel, rokonnal akkor megérti, hogy távolságot kell tartani, inkább a nagyszülőkre kell rászólni, hogy ne érjenek az unokához. Elképesztő ahogy a gyerekek minden helyzethez képesek alkalmazkodni! Nem érzem azt, hogy a mindennapi életünkre rányomta volna a bélyegét ez a járvány, ezért mi sem ezt adjuk tovább neki. A férjemnek tánctanárként nyilván több stresszel jár a digitális oktatásra való átállás, amiben próbálom segíteni, de én nem érzékelem a feszültséget magamon.

🔸 Hogy tudod megélni a nőiességedet ebben a helyzetben?
14 éves koromtól szoknyát hordok, és mindig rendezetten jelenek meg, amikor emberek közé megyek, de mivel ez mostanában a heti egy bevásárlásra korlátozódik, az elmúlt napokban melegítőt és sportcipőt viseltem. A kisboltban is megjegyezték, hogy „Hú de sportos vagy!”. A napokban egy borozással egybekötött videochaten vettem részt régi barátokkal, akkor hajat mostam, kisminkeltem magam, szépen felöltöztem, majd bementem a fürdőszobába és ráültem a wc tetejére. Mivel kicsi a lakásunk, csak oda tudtam elvonulni.

🔸 Végül, mit üzennél nőtársaidnak?
Bírjuk ki valahogy úgy, hogy megmaradjunk a normalitás határain belül mind mentálisan, mind fizikailag és érzelmileg. Játsszunk sokat a gyerekkel! Minden elismerésem azoknak az anyukáknak, akiknek több gyermekük van, több korosztályból és mellette még esetleg otthonról dolgoznak is. Meg tudjuk csinálni, mert nagyon kemények vagyunk!

 

 

II. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN

🔹Rónai Györgyi beszélgetése Eszterrel

Image may contain: 4 people, people sittingEszter egy tízéves kislány és egy hatéves kisfiú édesanyja. Férjével mindketten vállalkozók. Eszter kézműves csokoládét gyárt, Öcsi pedig a vendéglátás területén dolgozik, így most mindketten arra kényszerültek, hogy szüneteltessék a munkát.

🔹 Hogyan változott meg az életetek az eddigiekhez képest?
Mi egy ötödik emeleti panellakásban lakunk, így azt láttuk a legjobbnak a mostani helyzetben, hogy az éttermünk feletti lakrészbe költözünk át ideiglenesen. (Az étterem Szilvásváradon van.) Itt ki tudnak menni a természetbe anélkül, hogy emberekkel találkoznának, amit nagy veszélyforrásnak tartok. Boltba sem kell járnunk, mivel a meglévő készleteinket fel tudjuk használni. Az étterem bezárásáról már korábban döntöttünk, mert a kollégák között is vannak, akik veszélyeztetettek, van olyan család, ahol a napokban születik meg az első kisbaba, és nem akartunk felelőtlenek lenni ebben a helyzetben. Azt látjuk, hogy így is sokan vannak, akik nem tartják be a kérést, hogy maradjanak otthon. A csokiüzemben sem tudtam volna termelni, mivel ez inkább luxuscikknek számít és romlandó is. A leglényegesebb változás, hogy senki nem megy óvodába, iskolába, illetve dolgozni. Ez akár csak egy nyári szünethez képest is óriási változás, mert olyankor a férjem dolgozik, most viszont mindannyian együtt vagyunk. Amit javasolnak, hogy tartsunk egy napirendet, azt mi a családunk igényeinek megfelelően alakítjuk. Nem ébresztjük fel a gyerekeket reggel hatkor, hogy készüljenek óvodába, iskolába, de mégis van egy rendszer az életünkben, csak nem kifejezetten az eddig megszokott.

🔹 És hogy telik egy napotok?
Reggel felkelés, fogmosás, majd sportolunk valamit, amit a többiek elkerülésével lehetséges. Rollerezünk, felfutunk a sípályára, tornázunk egy kicsit. Visszaérve reggeli, azután tanulás. A kisebbik gyermeknek a logopédiai feladatok, az iskolásnak pedig az előző napról kapott házi, ami változó időben érkezik meg a tanítótól. Délután ismét kint vagyunk a levegőn, hogy amíg lehet ne érezzék magukat bezárva a gyerekek. Később játék, mese, vacsora, zuhany és filmezés. Igazából ami a legjobban hiányzik az a fürdőkád (mondja nevetve).

🔹 Milyen nehézségeit érzed még ennek a mostani helyzetnek?
Nekem az a legnehezebb, hogy ez egy olyan ismeretlen helyzet, amiben még senki nem volt, ezért nincsenek tapasztalataink róla. Az is kérdés számomra, hogy mennyi az, amit ebből átadjunk a gyerekeknek anélkül, hogy féljenek, de azért megértsék mire kell vigyázni.

🔹 Beszélgettetek már erről a gyerekekkel? Mit mondtatok nekik?
Beszélgettünk róla, illetve hallották már az oviban, suliban, ahol az utolsó hét intézkedésein keresztül szembesültek ezzel az egésszel. Mindent persze nem mondunk el nekik csak próbáljuk az ő szintjükön elmagyarázni, hogy vigyázni kell a nagyszüleikre, ezért nem maradtunk otthon, mert akkor úgysem bírnánk ki, hogy ne menjünk át hozzájuk. De sokat beszélnek velük telefonon, mondjuk is nekik, hogy erősebbek maradnak nagyiék, ha láthatnak minket legalább képernyőn.

🔹 Ők kérdeznek egyébként? Volt bármi félelmük, amit megfogalmaztak? Mennyire értik, hogy mi történik körülöttük?
A nagyszülőket féltik, mert mindenhol ez ugrik fel, hogy vigyázzunk az idősekre. Azt értik, hogy betegek lesznek emberek, hogy ez veszélyezteti az időseket, meg hogy mi is elkaphatjuk, hogy kezet kell mosni. De mivel ezt az egészet senki sem bírja még felfogni (megcsuklik a hangja), ezért szerintem ők sem. Ha valamit kérdeznek, arra természetesen válaszolunk. Azt is próbáljuk bennük erősíteni, hogy hosszabb távra rendezkedtünk be, és nem fogunk hétvégén hazamenni.

🔹 Tudsz-e bármi pozitívumot kiemelni ebből az egészből?
Hát én eléggé pesszimista vagyok… (nevet)
Pótoljuk a rég elmaradt dolgokat, rendbe tesszük az éttermet, új étlapot készítünk. A családra viszont szakítunk időt egyébként is, „el tudjuk egymást viselni”. Ezek a pátoszos posztok, amikkel találkozom, hogy „végre együtt leszünk”, és hasonlók, ez ránk nem vonatkozik. Szerencsére nem ez jelenik meg pozitívumként. Számomra nagy előrelépés, hogy én is fel bírok mászni a dombra, ugyanis nagyon keveset mozgok és valahogy nem is tudom beiktatni a napomba. Mire végzek a munkában rohanunk a gyerekekért. Szóval most többet tudok sportolni, amit a rollerezéstől és lépcsőzéstől fakadó izomláz is mutat.

🔹 A férjeddel hogy alakul most a kapcsolatotok?
Az kicsit nehezebb, mert a gyerekek közelebb vannak és nincs arra lehetőségünk, mint korábban, hogy bejön a műhelyembe és átbeszéljük a dolgainkat. Ha valami aggaszt, de ott vannak körülöttünk a gyerekek, akkor azt inkább megírjuk egymásnak. Szerintem a neheze még csak ezután jön.

🔹 Mit üzennél a nőtársaidnak?
Tartsanak ki! Szeressék a gyerekeiket és próbálják őket megismerni és elviselni minden helyzetben, mert ők is ugyanúgy kiborulnak időnként, mint mi. Ha pedig már nagyon nem bírják, igyanak meg valamit és aludjanak egyet 😉, hogy másnap újult erővel tudjanak foglalkozni a feladataikkal.

 

 

I. ASSZONYOK A TELJES KARANTÉN SZÉLÉN

🔸 Rónai Györgyi beszélgetése

Image may contain: 4 peopleEdina szociális szakember Miskolcon, aki jelenleg harmadik gyermekével a gyed időszakát tölti. Férje egy törlő- és fertőtlenítőkendőket gyártó cégnél dolgozik minőségbiztosítási vezetőként, így most fontos, hogy bejárjon dolgozni, mert nagy szükség van a munkájára. Egy másfél, egy öt és egy nyolcéves gyermeket nevelnek.

🔸 Mennyiben változott meg a családotok élete az elmúlt időszakban? Változott-e egyáltalán?
Két gyermek itthon van ráadásként, de ezt nem élem meg olyan nagy változásnak, mivel a nyarakat amúgy is együtt töltjük négyesben. Szerencsére jófej gyerekek, így ezt egyáltalán nem érzem soknak.Ők örülnek, hogy nem kell olyan korán kelni, mint általában, mivel a férjem viszi őket oviba, iskolába fél hatkor már ébren vannak, hogy mindenki időben beérjen. A barátaik hiányoznak nekik, viszont jól elfoglalják magukat. A lányomnak megy az online tanítás, minden nap fordítunk időt a tanulásra és amíg a fiúk alszanak egy órát mindketten olvasással tudunk tölteni. Szerencse, hogy csak egy gyerek iskolás és őt sem terhelik túl a tanárai, mert szerintem egyébként kivitelezhetetlen lenne. Hatalmas áldásnak tartom, hogy kertes házban lakunk és minden nap ki tudnak menni a levegőre. Egyébként elfoglalják magukat: játszanak, társasoznak, én most hagyom őket kicsit többet mesét nézni, mint alaphangon szoktak.

🔸Mit élsz meg nehézségként?
Az a része nem ráz meg, hogy itthon vagyok, hiszen nyolc éve ezt gyakorlom, de édesanyám halála óta jobban tartok bizonyos helyzetektől, ezért igyekszem nem pánikolni és azt szem előtt tartani, hogy ha el is kapjuk a vírust akkor sem tartozunk a veszélyeztetett csoportba. A legnagyobb nehézségként azt élem meg, hogy a többi családtagommal nem tudok találkozni. A vásárlást is összeszervezzük a testvéreimmel és mindig csak egy valaki megy boltba vagy gyógyszertárba, majd amit vásárolt az ajtó előtt hagyja, csak beinteget az ablakon, de nem jön be.

🔸Tudnál pozitívumokat is kiemelni?
Időben hazaér a férjem a munkából. Mivel máskor ő megy a gyerekekért csak fél hat-hat körül érkezik meg, így most több időnk van egymásra.

🔸 A férjeddel van lehetőségetek átbeszélni a napi történéseket?
Mi eddig is este beszéltük át a dolgokat, mikor a gyerekek lefeküdtek. Ez most is így van és ez nagyon fontos nekem. Napközben általában írásban kommunikálunk egymással.

🔸 A gyerekekkel hogy beszéltetek a kialakult helyzetről, voltak félelmeik ezzel kapcsolatban?
Biztos voltak, de nem látom igazán rajtuk, mert már az elején felkészítettem őket. Nem szoktam titkolózni előttük, a saját szintjükön elmagyarázom nekik a dolgokat. Szerintem az rosszabb, ha valaki nem mond semmit a gyereknek. Mivel nem „tabusítok”, ezért kevésbé feszülnek rá a dolgokra.
Amiatt izgultak, hogy ha ez veszélyes betegség akkor apának miért kell menni dolgozni. Én is örültem volna, és nyugodtabb lennék ha itthonról dolgozhatna, de erre nem volt lehetőség.

🔸 Mit üzennél nőtársaidnak?
Azon kívül, hogy maradjanak otthon? Tartson ki mindenki, mert ez is elmúlik!

 

 

X