április, 2019

17ápr10:0013:00Hormonális egyensúly megtalálása

több

Esemény részletei

Vendégelőadónk ez alkalommal a biomérnök Szeretva-Porcsin Tamara, egy pici fiú anyukája.  Ismerjétek meg:

“Már az egyetem alatt elterveztem, hogy diplomázás után elkezdem a természetgyógyász képzéseket. Utána 2014-ben tettem le az alap modulokat és Fülakupunktúrás addiktológus szakvizsgát. A következő éven elvégeztem egy alap és haladó kinezio tape tanfolyamot, valamint 2015-ben tettem egy Akupresszőr szakvizsgát. 2016-ban pedig Hormontanácsadói tanfolyamot végeztem, amely azóta is a fő területem. Folyamatosan képzem magam hormontanácsadói területeken, és több alternatív terület tanfolyamán is részt vettem (Bach virágterápia, Homeopátia, táplálkozási továbbképzések és aromaterápia). A Fitoterapeuta képzést 2016-ban elvégeztem, és jelenleg is mélyítem ezen a téren a tudásomat. Nagyon fontos számomra, hogy a családomnak és a hozzám fordulóknak magabiztosan és szívvel-lélekkel tudjak segíteni alternatív terápiák útján.”
https://www.facebook.com/porcsintamara.fulaku.tape/

Kiknek, és miről szól a hormonterápiás előadás a #Tízórain?

A hormonrendszerünk megfelelő működése elengedhetetlen a gondtalan mindennapokhoz.

Gondoljunk csak bele nőként egy menstruáció is milyen kellemetlenségeket okozhat ha nem

zavartanul zajlik. Nem is beszélve a pajzsmirigyről, amely alulműködésével az optimális

külső elérését is befolyásolja sok más panasz mellett. A nők nagy életszakaszai közül a

gyermek áldás és a változókor körül akad talán a legtöbb kérdés, amelynek megválaszolása és

zavartalan működésének a támogatási is a hormontanácsadó feladata. Itt nem zárul le a terápia

egy-két beszélgetéssel hosszas nyomon követés és segítség nyújtás is a részét képezi a

tanácsadásnak. És persze a férfiakat se felejtsük el hiszen őket is érintenek a mai világ káros

hatásai.

 

Időpont

(Szerda) 10:00 - 13:00

Organizer

Női Erőforrás Család és KarrierPONTSzéchenyi utca 19. (Weidlich udvar)

X